A tengerek élővilágát rengeteg titok övezi, sokszor partra sodródnak olyan bizarr külsejű lények, amelyeket a tudomány eddig nem ismert. Egyiptom környékén a XX. század közepén ismeretlen tetemet találtak a tengerparton, amely komoly fejtörést okozott a tudósoknak.

Háromnapos heves szélvihar dúlt Egyiptomban, a Szuezi-csatorna környékén, 1950 januárjában. Amikor befejeződött, Ataka-nál egy ismeretlen állat tetemére bukkantak a parton a helyiek. A vihar által partra sodort lénynek két hatalmas agyara volt és még csak hasonlót sem látott soha senki. A nézelődőket hamarosan tudósok váltották fel, s noha a lényt “bálnaszerű”-nek írták le, főként a nagyságából kiindulva, valamint a fején található légzőnyílás is a cetfélékre utalt, a két “rozmárszerű agyar”-t nem tudták megmagyarázni. Mi több, szemeket sem találtak rajta. Végül nem sikerült beazonosítani, hogy milyen fajjal is van dolguk. Sajnos az Ataka-i tetemről egyetlen ismert kép maradt csak fenn.
Amit az egyiptomiak nem tudtak kideríteni, azt a modern tudósok egy jó 50 éves fekete-fehér kép alapján “simán megfejtették”. Szerintük egy sziláscetféléről van szó, valamiféle bálnáról. Ezekre jellemző ugyanis, hogy az állkapcsuk alsó része két hosszú, agyarszerű csontból áll, melyek az állat elpusztulása esetén könnyen szétválnak, széthullanak és két különálló agyar benyomását keltik. Ezt már többször megfigyelték hasonló tetemek esetén.
Íme egy hasonló példa az 1908. június 29-i The Telegraph című újságból. A fotón egy ismeretlen, prehisztorikus lény koponyája látható – vagy inkább egy bálnáé, melynek “agyarai” voltaképpen az állkapcsának két hosszú csontja, melyek szétválását a Balmedie nevű hajóval történt ütközés okozta a XX. század elején.
Felhasznált forrás: www.weboid.hu
Kedves blogolvasónk, Amy, megkeresett engem azzal, hogy érdekes fénykép készült az otthonukban, amikor barátnőjével egyik este náluk voltak. Miután visszanézték a fotót, igencsak megdöbbentek, mi lehet a kép hátterében, hiszen a valóságban egy üres falfelület van ott.
Én megnéztem a fotót, és le is írtam a meglátásomat Amynak, de Ő kíváncsi lenne mások véleményére is.

Köszönjük Amynak a fotót, és remélem, az olvasók véleménye kielégíti a kíváncsiságát!
Egyre több rejtélyes szörnyről kerülnek elő felvételek. A legutóbbit a nagy-britanniai Mersey-tóban fényképezték le. Maguk a szakértők sem tudják megállapítani, hogy miféle állat lehet a képen.

A képet ráadásul nem egy amatőr készítette, hanem Mark Harrison, aki profi fotográfus. A Blue Planet Aquarium professzora, Renolds Paul mondta el, hogy nem tudnak megbirkózni az élőlény behatárolásával. Igaz, hogy az évnek ebben a szakában vándordelfinek vonulnak arrafelé, de ez a lény biztosan nem azok közül való.
A világon egyre több titokzatos lényről adnak tudósítást, nemrég egy alakváltó lény tűnt fel az amerikai Steytlerville kisvárosában, amit esténként a templom környékén lehet megfigyelni. Egyes szemtanúk szerint az öltönyös férfinek tűnő lény a szemük előtt denevérré változott.
Felhasznált forrás: www.hir.ma
San Diego egyik strandján ért partot az a teremtmény, ami ismét felborzolta a kedélyeket. Főleg azok körében, akik rendszeresen és mindenben chupacabrát látnak.

Egy 19 éves fiú bukkant a cseppet sem szép állat tetemére. Lefotózta, megmutatta egy barátjának, aki megmutatta egy másik fiúnak, aki elküldte a felvételt Rocco Castorónak, a Vice.com blog szerkesztőjének azzal, hogy egy chupacabra (vagy legalábbis valami nagyon hasonló) van a felvételen. Mindezt a Discovery oldala boncolgatta. Ahogy írják, az állatot január utolsó előtti hetén találta az amerikai gyerek.
A tudósok azonnal felállítottak egy tudományos magyarázatot is, szerintük nem másról, mint egy északi oposszumról (Virginia Opossum) beszélhetünk. Az északi oposszum az Egyesült Államokban, a Sziklás-hegységtől keletre, valamint Mexikóban és Közép-Amerikában honos, de megtelepítése a Csendes-óceán partvidékén is eredményes volt. Az állat rovarokat, békát, halat, kis emlősöket, férgeket, dögöket eszik, és néha növényi eredetű táplálékot is – áll a Wikipedia szócikkében.
A Discovery oldalán részletesen le is írják, amit a képen is látunk. Fehér sörényszerű szőr van a hátán, félelmetes agyarai és égettnek tűnő bőre van. A körülötte terjengő szagról pedig jobb, ha nem beszélünk. Castoro azt írta, hogy mindenkinek, aki hasonló "szörnyről" kap bejelentést, kötelessége megvizsgálni a dolgot. Bár hozzáteszi, hogy az utóbbi években nagyjából évente érkeznek hasonló jelentések. Ezután beszélt azzal a férfival, aki megtalálta a tetemet. Ahogy írja, a férfi elég őszintének és naivnak látszott ahhoz, hogy valóban higgyen abban, hogy a képen látható állat egyszer valóban egy lélegző fenevad lehetett.
A fotó elterjedése után persze már az internetes közösség kezében van a döntés. Egyesek hisznek abban, hogy végre sikerült egy chupacabrát lefotózni, mások viszont a tudósok álláspontjára helyezkednek.
Felhasznált forrás: www.kiskegyed.hu
Évszázadok, sőt évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget az a világ, mely körbeveszi, s talán még inkább az a másik világ, mely többnyire láthatatlan, felfoghatatlan az emberi elme számára. Mégis...néha hallunk olyan történeteket, amelyek túlvilági lényekről, szellemekről szólnak, vagy akár manókról, sárkányokról, vérfarkasokról és egyéb hihetetlen élőlényekről.