/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarosítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, logikátlan és következetlen.  Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják a sztorit, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Most is kiemelném – ahogyan korábban többször a kommentek során –, mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm!/

1858-ban a Fekete Sólyom nevű, fából készült kétárbocos vitorlás – mely 385 tonnát nyomott és több mint 42 méter hosszú volt –, egy meglehetősen furcsa rakománnyal indult a Michigan állambeli Detroitból az angliai Liverpoolba. Rakterében többnyire kukoricát és ólomüveget szállított, de akadt ott egy hordó is, melyben egy rémisztő külsejű holttestet konzerváltak. 

Mielőtt rátérnénk, hogy mi is volt az, menjünk vissza kb. 250 esztendőt az időben, a legelső telepesek korába. 1763 júliusában, James Dalyell brit kapitány és ötvennyolc tisztje – a Detroit folyó partjának közelében –, megpillantottak egy kicsi, torz külsejű, karmazsinvörös ruhát és fekete, prémes csizmát viselő teremtményt. A gnómszerű lénynek átható tekintete volt; nagy, rothadó fogakkal teli szája; és förtelmesen csúnya, vörös arca. 

Több katona rálőtt a fura szerzetre, de egy idős trapper figyelmezette Dalyell kapitányt és embereit, hogy a lényt a francia telepesek „Nain Rouge”-nak, azaz Vörös Törpének nevezik, és azt tartják felőle, hogy természetfeletti, baljóslatú jelenség, akinek felbukkanása szerencsétlenséget és halált hoz. 

Nem sokkal a történtek után, Dalyell kapitány és katonái kelepcébe csalták Pontiac törzsfőnököt, ami nagy vérengzésbe torkollott. Mindannyian meghaltak, az indiánok és a katonák vére vörösre festette a Detroit folyó vizét. 

Sok-sok évvel korábban, 1701-ben a Detroitot alapító Antoine de la Mothe Cadillac szintén szerencsétlenül járt, miután egy nap meglátta a törpeszerű gnómot. Hamarosan elveszítette hatalmas vagyonát és politikai befolyását. 

1801-ben aztán ismét felbukkant a lény, és nem sokkal később porig égett a fából épült Detroit. Aztán az 1812-es háború idején, szintén több szemtanú állította – köztük William Hull tábornok is –, hogy látták a gnómot, ahogyan a ködben sétálgatott. Másnap olyan helyzet állt elő, hogy a tábornok kénytelen volt átadni Detroitot a brit csapatoknak. 

Később, már 1857-ben az a hír kapott szárnyra, hogy két vadász megölte a vörös gnómot az egyik erdőben. Többször meglőtték és bajonettjeikkel stabilan egy fához szegezték, hogy ne tudjon mozdulni. Szándékaik szerint ki akarták állíttatni, és előtte sóban konzerválták volna. Csakhogy a kolónia babonás tagjai annyira féltek attól, hogy a gnóm visszatér a halálból, hogy jobbnak látták, ha felgyújtják a testet. Már építették a máglyát a tisztáson, amikor megjelent egy ember, és egy nagyobb összeg fejében visszavásárolta a gnóm holttestét azoktól, akik megölték.  

Ő egy gyűjtő volt, aki minden furcsaságot összeszedett, és hajóval Liverpoolba, Angliába szállítatta a gnóm testét Michael Connolly raktárába. A Fekete Sólyom nevű kétárbocos vitorlás meg is érkezett a liverpooli dokkokhoz furcsa rakományával, és a kis hordót le is szállították a Clarence Streetre, mégis rossz helyre került. Ugyanis abban az időben három ilyen nevű utca volt a városban, ezért helytelen címre vitték a hordót. Így került a különös lény teteme Abraham Harris ékszerészhez, a város központjába. Képzelhetjük Mr. Harris döbbenetét, amikor a hordóba tekintve, egy sóoldatban ázó, groteszk formájú törpét talált. A hordót a pincében helyezték el, és este, amikor Mr. Harris meg akarta mutatni kollégájának a félelmetes külsejű lényt, meglepetten látta, hogy a hordó üres, fedele pedig a padlón fekszik. 

A gonosz kinézetű gnómot soha senki nem látta többé. Vajon mi lett a sorsa? Valaki megtudta, hogy az ékszerész pincéjében van, és anyagi haszon reményében ellopta? Ha hordóstól tűnt volna el, talán még elképzelhető lenne, de ki képes kivenni egy ilyen torz teremtményt a sóoldatból, hogy aztán a karjaiban vigye el? Ki volt ő valójában? Igazi szörny, vagy csak egy szomorú sorsú, torz külsővel megáldott szerencsétlen ember? Egy természetfölötti lényt aligha tudnának egyszerű puskával megölni, aztán tartósítóval konzerválni. Vagy talán mégsem halt meg? Lehetséges volna, hogy tetszhalottként ázott a hordóban, majd az első adandó alkalommal kereket oldott? Ha természetfölötti lény volt, könnyen elképzelhető. Ám ha emberi tetemről van szó, akkor az elmúlt százötven év alatt megsemmisülhetett, vagy eltemethették. De ki tudja? Talán ma is ott nyugszik valahol egy mély, sötét pincében. 

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy elszállíttatását követően, Detroitban továbbra is fel-felröppentek hírek, miszerint szemtanúk látni vélték a rút gnómot: ilyen bejelentés érkezett 1884-ben, 1964-ben, 1967-ben, 1976-ban és a közelmúltban, 1996-ban is. 

Felhasznált forrás: www.dark-stories.com - Tom Slemen történetét lejegyezte: Csiribusz

Dél-Amerikában nagy pánikot okozott 2008-ban, Clodomira városában az az ún. törpe-szörnyeteg, amely egy ideje rettegésben tartja az argentin városka lakóit. A The Sun „hátborzongató gnómról” készített argentin videója milliókat döbbentett meg az egész világon. 

Egy csapat fiatal (Juan Carlos Roldan, fivére Javier és öt barátjuk) azt állította, hogy éjszaka, miközben a clodomirai vízesés környékén szórakoztak, a közelükben megjelent egy ijesztő kinézetű törpeforma lény, és feléjük rohanva halálra rémítette őket. Bár a fiúk azonnal menekülőre fogták, Juannak maradt annyi lélekjelenléte, hogy mobiljával felvegye az eseményeket. 

Juan úgy utalt a lényre, mint: "Valami, ami úgy nézett ki, mint egy törpe" - majd folytatta: - "Oldalasan járt és sötét ruhát viselt. De lehetetlen volt látni az arcát, mert árnyék borította."

Egy másik fiú így emlékezett: "Szórakoztunk - énekeltünk és táncoltunk - amikor egy hangos, suhogó hangot hallottunk a hátunk mögül. Ez az apró akármi elkezdett felénk szaladni a San Martin fasoron. Hegyes kalapot és sötét ruhákat viselt. Hihetetlenül alacsony volt. Lefilmeztük, aztán megijedtünk és elfutottunk. Ez a kis izé úgy ugatott, mint egy kutya - de oldalasan szaladt, kétlábon. A futball stadion felé vette az irányt."

Juan hozzátette: "Egy pillanatra megálltunk a sarkon, ahonnan odaláttunk. Amikor visszaértünk és összeszedtük az otthagyott holminkat és a bicikliket, semmi mást nem láttunk."

http://www.youtube.com/watch?v=q0fPoH2gWzc&feature=related

A szakértői vizsgálat kiderítette, hogy a felvétel hitelesnek tűnik, de szkeptikusok máris vitatkoznak, hogy az oldalazó mozgást végző lény, egy gyermek vagy egy kicsi állat is lehetett. 

Aldegonda Alvarez, az Universidad Nacional de Santiago del Estero fotószakértője így nyilatkozott: "Ez a videó hitelesnek tűnik. Lehet hogy egy újabb 'petido orejudo'-val - apró lénnyel van dolgunk." 

Az ügy kirobbanása után nem sokkal, több százan jelentettek hasonló észleléseket. Kiderült, hogy a lény híre nem ismeretlen a város vezetősége és a rendőrség előtt. A polgármester és a rendőrfőnök beismerte, hogy már húsz éve tudomásuk van a hátborzongató gnóm létezéséről. 

Legelőször egy tizenéves fiú, Jose Alvarez filmezte le, amikor szülővárosában, General Guemesben (Salta tartomány, Argentína) szórakozott a barátaival. Ő így emlékezett: "Ez nem vicc. Még mindig félünk kimenni, ahogy minden szomszédunk is. Az egyik barátom annyira megijedt, hogy kórházba kellett vinnünk, miután látta azt a valamit." 

Lejegyezte: Csiribusz – Felhasznált forrás: www.szornyek.b13.hu

A bányarém – más néven bányaszellem, bányapásztor – az  európai mondákban előforduló természetfölötti lény, aki a bányák mélyén él, illetve azokat őrzi. Sokféleképpen ábrázolják, leginkább törpéhez hasonlító mitológiai lény. Élőhelye a bányák földalatti sziklaüregeiben van. A legtöbb törpéhez hasonlóan a bányarémek is családos életet élnek, s az erre vonatkozó mondák nagy része a törpékről általában szóló regékkel megegyeznek.  

A bányarém alakja a rá vonatkozó összes hiedelemmel együtt legközelebbről Cseh- és Morvaországon keresztül egyenesen  Németország bányaművelő területéről érkezett  Magyarországra. Csak ott honosodott meg jobban, ahol a hagyományban való fennmaradását az ennek alapjául szolgáló életkörülmények – bányászat – lehetővé tették.  

A magyar mondákban a bányarém általában vörös nadrágot, kabátot és fején kis vörös sipkát viselő törpe emberke (Körmöcbánya), vagy vörös nadrágot, esetleg fehér kabátot és zöld bányászsipkát visel (Gölnicbánya).  

A máramarosi bányarém hosszú bajuszú kis ember, bő gatyában, fején bányászsipkával. Rézbányán öreg törpe, földig érő szakállal.  

Majláthnál a rónaszéki bányarém fején sókoronával, kezében sópálcával jelenik meg, ruhája kristályoktól ragyog és sópalotában lakik.  

A bucsumi bányarém nem mindig a maga alakjában, hanem néha magas asszony, ősz ember, bagoly, ló, denevér, kutya  képében mutatkozik meg. 

Az emberek iránt általában jó indulatú, de nem szereti, ha a bányákban káromkodnak vagy fütyülnek. Amíg nem bosszantják, szívesen segít a bányamunkásoknak, figyelmezteti őket a bekövetkező veszélyekre, a jókat jutalmazza, a gonoszokat bünteti, nógatja a bányában magáról megfeledkezőt és felébreszti az elalvót. Szereti az igazságos és méltányos embert; pártfogoltjait vagy azokat, akik valamely szívességet tettek neki, gazdag érclelőhelyekhez vezeti, kincsekkel ajándékozza meg. Bosszút áll az őt ingerelőkön, még inkább a kapzsi, gonosz és elbizakodott embereken. Akkor is megharagszik, ha jótéteményeit kifecsegik. 

Egyes népmondák szerint, ha a hajnal első sugara a földön éri a bányarémet, akkor minden hatalmát elveszti, ami szintén a törpék elterjedt közös vonásainak egyik legjellemzőbbike. 

Felhasznált forrás: www.hu.wikipedia.org 

Nagy-Britannia és Írország egyes vidékein még napjainkban is félelmetes hírnév övezi a boggartnak nevezett rosszindulatú, ármánykodó házimanót, amely – a hagyomány szerint – előszeretettel tüntet el különböző tárgyakat, megzavarja az alvó embereket, magával ragadja a gyermekeket és megbénítja a háziállatokat. A boggart rendszerint hidak alatt vagy az út menti erdőkben él, és a magányos vándor számára is veszélyt jelent, aki nem fogadja kellő tisztelettel az üdvözlését.

A Brit-szigetek csodálatos tájainak lakói a mai napig megőrizték a természetfeletti teremtményekhez fűződő hiedelmeiket és hagyományaikat. A háborítatlanul nyugodt hegyekben, völgyekben, erdőkben, barlangokban, tavakban és folyókban rejtőzködő tündérek között azonban nemcsak parányi, fátyolszárnyú csodalények vagy virágkelyhekben lakó manók képviseltetik magukat, hanem félelmetes, veszedelmes teremtmények is.

A kelta mitológia a tündérek több száz fajtáját különbözteti meg, amelyek egy része valóban készséges és figyelmes az emberekkel, de soraikban megannyi gonoszkodó, ellenséges kis lény is akad: koboldok, goblinok, gnómok, trollok, elfek, bányamanók és még számos, a tündérektől nehezen elkülöníthető rejtélyes szerzet.  

A skót és az ír folklórban ily módon „rendszerezett” természetfeletti lények között jellegzetes kategóriába sorolható a brownie néven ismert apró, bozontos lény, amely barnás bőréről és barna, rongyos ruhácskájáról kapta nevét. A brownie büszke és sértődékeny, de alapvetően rokonszenves házimanó, amely – a hiedelem szerint – az éj leple alatt szorgoskodik a ház körül: felelősséget vállal a tisztaságért, segít a félbehagyott munka elvégzésében és az állatokra is vigyáz. A túlzott rendetlenség vagy a méltánytalan jutalmazás elijeszti a háztól, viszont elvárja, hogy a háziasszony legalább egy kis tejjel, tejszínnel vagy süteménnyel „vendégelje meg”. Előszeretettel bosszantja a lusta cselédeket, és kegyetlenül megtorolja a sérelmeket, de az iránta tanúsított kellő odafigyelés és szeretet hatására hosszú időn keresztül a család hűséges szolgálója marad.

Az egyes vidékeken napjainkban is „kedvelt” házimanó erőszakos, rosszindulatú változata a boggart, amely korántsem büszkélkedhet ekkora népszerűséggel. Az azonos értelmű ír baggart szóból származó kifejezés olyan fenyegető lényt jelent, amely – a kísértetekhez hasonlóan – régi temetőkben, sűrű erdőségekben, járatlan utakon rémisztgeti az arra tévedő utazókat, de ódon épületekben és elhagyatott tanyákon is gyakran látják felbukkanni.

A boggart elsősorban különböző csínytevésekkel hívja fel magára a figyelmet, erőszakos zaklatásával pedig már-már őrületbe kergeti az embereket.

Gyakran tüntet el nélkülözhetetlen tárgyakat, megbénítja a háziállatokat, megdézsmálja a termést, elrabolja a gyermekeket, éjszakánként pedig a hálószobába settenkedik és hideg, nyirkos kezét az alvó ember arcára helyezi, majd lehúzza a takaróját.

Bizonyos elképzelések szerint a boggart alakváltoztató képességekkel is bír, így időnként kutya vagy macska képében jelenik meg. A hiedelem alapján a boggartnak soha nem szabad nevet adni, mert akkor még nagyobb bosszúságot okoz, de az ajtóra szegezett patkó távol tartja a családtól, és a gonosz manó többé nem merészkedik a házba.

Felhasznált forrás: Hihetetlen magazin / 2009. május – lejegyezte: Csiribusz