Akik rendszeresen olvassák az oldalamon található bejegyzéseket, azok tudják, hogy több vérfarkasos történet is rögzítésre került általam. Íme, ismét találtam egyet, biztosan vannak, akik ismerik, de szerintem sokan nem.

Minden században, különösen a középkori századokban keltek szárnyra hasonló elbeszélések, de hogy mennyi belőlük az igazság, azt tényleg csak a Jóisten tudhatja. Annyi azonban bizonyos, minden rémmesének van alapja, így a vérfarkas mítoszoknak is.

Tudni kell, hogy ekkor még nem ismerték a csúnya betegséget, az ún. lycanthropiát, viszont gyakori volt a veszettség az állatvilágban, mellyel nem ritkán az embereket is megfertőzték. Akkoriban kevesebb ember élt a Földön, kevesebb város, falu volt, és kisebb méretűek. Közöttük azonban széles mezők, sötét erdők húzódtak. Nem egyszer fordult elő, hogy veszett farkas támadt egy-egy emberre, aki aztán a harapással terjedő vírustól megfertőződve, maga is veszetté vált, és félelmetesen kezdett viselkedni, majd iszonyú kínok között elhunyt. Természetesen ezek mind táplálhatták az amúgy is babonás népek hiedelmeit.

Igaz történetünk, melyet dokumentált iratokból ismerünk, a 16. századi Franciaországban esett meg, Burgundia tartományában.  Ebben az országban nagyon elterjedt volt a boszorkányoktól, ördögöktől, farkasemberektől, stb. való félelem, mégpedig olyannyira, hogy egyes tartományokban valóságos tömeghisztéria alakult ki. Ilyen volt a már említett helyszín.

Történt pedig 1598 egyik napfényes tavaszi napján, hogy a 16 esztendős Bonoit Bidel húgával együtt, elment a St. Claude-i gyümölcsöskertbe körtét szedni. Ameddig a kezük elért, le is legelték az egyik körtefát, ám a legszebb gyümölcsök a felső ágakon csüngtek. Mivel a földről lehetetlenség volt elérni őket, a fiú felmászott a fára, és onnan adogatta le a gyümölcsöket testvérhúgának.

Ekkor váratlanul egy „farok nélküli” farkas ugrott ki a bozótosból, és neki rontott a kislánynak. A fiú ezt látva, azonnal a földre ugrott, és kését maga előtt tartva, próbálta megvédeni a húgát. Nagy meglepetésükre a farkas ekkor elkezdett átváltozni, és egy emberforma –, de továbbra is szőrös – lény vált belőle. Könnyedén kiütötte a fiú kezéből a kést, és belemart a nyakába.

Eközben a kislány sikongatni kezdett, és segélykiáltásait meg is hallották a környékbeli földeken dolgozó parasztok, akik azonnal kaszát, vasvillát ragadva siettek a gyermekek segítségére. Mire odaértek, a lény már eltűnt, Bidel pedig súlyosan megsérült. Ennek ellenére még el tudta mondani, hogy mi történt, és a parasztok máris a farkasember keresésére indultak.

Nem sokkal messzebb, egy Perenette Gandillion nevű fiatal lány sétált az erdőben. Kötényén és ruháján vérfoltok éktelenkedtek, teste tele volt karmolásokkal. Így amikor az emberek rátaláltak, számukra egyértelmű volt, hogy csakis ő lehet a vérfarkas, ezért neki támadtak, és szó szerint meglincselték. A lány belehalt sérüléseibe. De a parasztok haragját nem csak ez táplálta. Perenette ugyanis abból a Gandillion nevű családból származott, melyet az itt élők messzire elkerültek, kiközösítettek, ugyanis azt suttogták róluk, hogy boszorkányok, az ördöggel cimborálnak, és most már egyszersmind vérfarkasok is.

Történt pedig ezekben az időkben, hogy élt egy Henri Boguet nevű boszorkányvadász, aki egyben a bordeaux-i körzet főbírája is volt, márpedig ő, teljes bizonyossággal hitt a farkasemberekben, a Gandillion család szerencsétlenségére. Ráadásul Boguet-nek a nagy port felkavaró ügy kapóra jött, ugyanis akkoriban jelent meg – Discours des Sorciers, azaz Tanulmány a boszorkányokról című – műve, melyet így könnyebben tudott népszerűsíteni.

Boguet az egész Gandillion család letartóztatását elrendelte, a vád pedig boszorkányság és vérfarkasság volt. Perenette testvérét, Antoinette-et azzal gyanúsították, hogy farkasember, és fekete mágia útján idézett elő jégesőt, ezen kívül boszorkányszombatokon vett részt, ahol a többi boszorkával együtt gonosz terveket szövögettek embertársaik ellen.

Bátyjukat, Pierre-t hasonló vádakkal illették, ráadásul szegény epilepsziában szenvedett, és sokszor olyan görcsös rohamok törtek rá, hogy el is ájult. Úgy gondolták, ájulása közben a lelke kiszabadul a testéből, és farkasalakban járja a vidéket, miközben vérfarkas-gyűléseken vesz részt. Pierre-t kínzással vallatták, így hamarosan beismerte, hogy az ördög „farkasbőr-ruhát” adott neki, és rávette, hogy négykézláb rohangálva megtámadjon mindenkit, aki az útjába kerül. Pierre-nek volt egy fia, Georges, aki meg azt vallotta, hogy az ördögtől kapott egy kenőcsöt, és ha azzal bekeni magát, farkassá változik.

Amikor az egész családot börtönbe vetették, az őrök felfigyeltek arra, hogy mindegyikük négykézláb mászik a rácsok mögött, és közben morgó hangokat hallatnak. Ezzel máris bebizonyosodott, hogy farkasemberek, akiket el kell pusztítani. Természetesen minden családtagot bűnösnek találtak és máglya által kivégeztek.

Felhasznált forrás: Dr. Robert Curran gyűjtése nyomán a történetet lejegyezte: Csiribusz

Robert Browning - A hamelni patkányfogó című költeményének alapja egy régi német monda, amelyet 1605-ben Richard Verstegan fordított angol nyelvre.

A Verstegan-féle történetben egy furcsa küllemű ember, "akit a különböző színű anyagokból készült fantasztikus köpenyéről a tarka furulyásnak neveztek", Hameln városába ment és felajánlotta, hogy bizonyos összeg fejében megszabadítja a várost a patkányoktól. "Furulyáját fújva körbejárta a város utcáit, a bűvös furulyaszóra a patkányok előszaladtak a házakból"; a patkánysereget a Weser folyóhoz vezette, ahol az állatok a vízbe fúltak.

Mikor a patkányfogó kérte a kialkudott bért, a szószegő hamelni polgárok megtagadták a fizetséget. Erre a patkányfogó ismét furulyázni kezdett, ez alkalommal a gyerekeket csalta ki a városból. A város szélén egy domboldalon kapu nyílt, mögötte egy hatalmas üreg tátongott. A patkányfogó a barlangba vezette a gyerekeket, a kapu bezárult és semmi nyoma nem maradt.

A hírt egy sánta kisfiú vitte meg a városba, aki a többiekkel nem tudván lépést tartani, kívül rekedt. Az elveszett gyerekeket soha többé nem látta senki, nem is hallottak róluk.

Verstegan szerint az eset 1376. július 22-én történt, egy 14. századi feljegyzés azonban 1284. június 24-ét említ dátumként, s 130-150 eltűnt gyermekről beszél.

A legenda magyarázatára több kísérlet történt; ezekben szerepelnek árvizek, pestisjárvány, rituális gyilkosság, táncőrület, még egy keresztes háborús gyermeksereg is, amely a 13. században a környéken átvonult.

Az eddigi legmeggyőzőbb magyarázat azon a tényen alapszik, hogy Bruno olmützi (ma Olomouc) püspök megbízottakat küldött a vidékre, hogy csehországi egyházközösségébe telepeseket toborozzanak. Az olomouci és hamelni városi levéltári iratokban szereplő családnevek között meglepő hasonlóság mutatkozik, ami arra utal, hogy Hamelnben feltehetően sikeres volt a toborzás.

A furulyás alakjától a történet természetfölötti perspektívát nyer, a patkányfogókról ugyanis azt tartották, hogy furulya- vagy hegedűszóval, illetve varázslással-ráolvasással képesek a patkányokat rejtekhelyükről előcsalni.

Egy domboldalon lévő eldugott kapu, amely kinyílik, majd bezárul, a történetet az európai mitológia körébe helyezi: ősi hiedelem szerint a túlvilág ilyen hegyek mélyén rejtezik.

Lehetséges, hogy az évek során a hamelni polgárok arra a meggyőződésre jutottak: gyermekeiket túlvilági lények vették el tőlük.

Felhasznált forrás: Misztikus történetek gyűjteménye / Reader's Digest válogatások - Csiribusz

A legnagyobb brit napilap, a The Sun világraszóló igazi tudományos szenzációként közölte a hírt, miszerint élő gyapjas mamutot filmeztek le Szibériában. A felvételt egy orosz mérnök készítette tavaly nyáron a Csukcs-félszigeten, Szibéria északkeleti részén.

A homályos felvételen a gyapjas mamutra valóban hasonlító, de egy elefántnál ránézésre jóval kisebb állat egy folyón kel át, a képen jól látszik az ormánya és az agyarai is.

http://www.youtube.com/watch?v=eGnY-d3UlTU&feature=related

A Sun által megszólított szakértő, Michael Cohen szerint több mint elképzelhető, hogy a mamutok kisebb csoportja fennmaradhatott a jégkorszaki klímát máig megőrző, a civilizációtól távol eső szibériai területen.

A gyapjas mamut a tudomány hivatalos álláspontja szerint 10000 évvel ezelőtt pusztult ki a Föld nagy részéről, az utolsó példányok 3500 éve éltek a jeges-tengeri Wrangel-szigeten. A kihalásuk oka valószínűleg az éghajlatváltozás, az emberi faj gyors elterjeszkedése, az ellenük folyó vadászat lehetett.

Japán tudósok épen maradt mamutleletekből származó DNS-sel talán néhány éven belül képesek lesznek klónozással feltámasztani egy mamutot.

Azóta kiderült, hogy a videó nem mamutot ábrázol, hanem egy filmtrükköt, amelyhez a nagyapja, Pethő Lajos történetét dokumentáló Ludovic Pethő felvételét használták fel.

Sokan megkérdőjelezték a videó valódiságát, mert a Sun által idézett szakértő, Michael Cohen leginkább UFO-jelenségekről szokott írni különféle bulvárlapoknak. A szkeptikusok másik csoportja arra gyanakodott, hogy optikai csalódásról lehet szó, és a felvételen egy medve látható, amelynek egy hal lóg ki a szájából, amit a homályos felvételen könnyen ormánynak nézhetünk.

A gyanakvók közül többen azt tartották a legvalószínűbbnek, hogy számítógépes trükkről lehet szó, a videó pedig valódi felvétel és komputergrafika montázsa lehet. A hollywoodi videoeffekt-specialistaként dolgozó Derek Serra szintén ezt a nézetet osztotta: szerinte a felvételt szándékosan homályosíthatták el, hogy a trükk kevésbé legyen észlelhető. Neki lett igaza.

Kiderült ugyanis, hogy a felvételt a magyar származású Ludovic Pethő készítette 2011 nyarán, a szibériai Szaján-hegységnél található Kitoj folyónál. Az íróként és fényképészként dolgozó Pethő tíznapos kirándulásra indult a folyóhoz, ahol a videót rögzítette. Pethő nem vakációzni ment Szibériába, hanem családtörténeti kutatást végzett.

A felvétel rögzítése idején Ludovic Pethő egyetlen mamuttal sem találkozott – elmondása szerint az erdőben csak medvéket, szarvasokat és cobolyokat látott. Pethő nem tudta, hogy mire használták fel az általa készített videót, amíg fel nem hívták rá a figyelmét. Az eredeti felvétel 2011 óta megtekinthető a Youtube-on, és a Sun által is bemutatott folyószakasz látható rajta – leszámítva, hogy az eredeti videón egyetlen mamut sem látható.

Felhasznált forrás: www.dinoportal.hu; www.paranormal.hu - lejegyezte: Csiribusz

/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarosítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, logikátlan és következetlen.  Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják a sztorit, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Most is kiemelném – ahogyan korábban többször a kommentek során –, mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. Némelyik meglehetősen hátborzongató, ezért ki-ki a saját felelősségére olvassa el! Köszönöm!/

Íme, egy újabb vérfarkasos történet, amely a 12. századi Franciaországból, bizonyos Marie de France írásából származik. Úgy tűnik, a Föld tele van ilyen, és ehhez hasonló mesékkel.

A történet egy Angliából származó nemesről szól, akit Bisclavretnek hívtak. Bisclavret minden héten háromszor eltűnt az erdő mélyén, és soha, senki nem tudta, mi célból teszi ezt. Felesége kíváncsi volt a titokra, és többször könyörgött neki, mondja el végre hová szokott menni, és mit csinál olyankor. A férfi végül bevallotta az asszonynak, hogy ő egy vérfarkas, aki azért megy az erdőbe, hogy vadásszon, és ilyenkor a ruháit mindig az erdő szélén hagyja. Erre azért van szüksége, mert nélkülük nem volna képes visszaváltozni emberi formájára.

Mindeközben tudni kell, hogy az asszonynak egy ideje szeretője volt, mégpedig egy helyi lovag személyében. Persze az első adandó alkalommal elárulta szeretőjének a férje titkát, és egy napon, amikor Bisclavret ismét az erdőbe ment, követték őt. Meglesték, amint ruháit leveti, átalakul farkassá, majd miután úgy érezték, kellő távolságban van, ellopták a holmiját, hogy a férfi ne tudjon többé emberré visszaváltozni. Így maradt Bisclavret farkasbőrének csapdájában.

Ám egy idő után a környékbelieknek feltűnt, hogy Bisclavret hosszú ideje nem mutatkozik. A nő ezért azt hazudta mindenkinek, hogy férjét valaki megtámadta és meggyilkolta az erdőben. Aztán mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hozzáment feleségül a szeretőjéhez, és néhai ura földjeit, gazdagságát „megörökölték”.

Valamivel később a király – aki anno jó barátságban volt a halottnak hitt Bisclavret lovaggal –, embereivel a környékbeli erdőben vadászott, amikor is vadászkopói sarokba szorítottak egy farkast. Persze a szerencsétlen állat nem volt más, mint az „elveszett” lovag, aki felismerve királyi barátját, azonnal odafutott hozzá, és mindenki legnagyobb döbbenetére megcsókolta a király lábait. A király visszahívta vadászebeit, aztán hazavitte a farkast és attól kezdve úgy kezelte, mint egy háziállatot.

A farkas annyira szelíd és kedves volt, hogy nemsokára az udvar kedvence lett. Egy nap azonban az udvarba érkezett Bisclavret asszonyának új ura, és felismerve az áruló lovagot, a farkas azonnal nekiugrott. Egy udvari bölcs az eseményeket hallva, megjegyezte: ok nélkül a farkas nem támadta volna meg a lovagot.

Röviddel az incidens után, a király meglátogatta Bisclavret „özvegyét”, miközben a farkast is magával vitte. Az asszony illendően fogadta az uralkodót, de a farkas a nőre támadt és leharapta az orrát. Az újabb jelenet elgondolkodtatta a királyt, mert újabb kérdéseket vetett fel az állat viselkedésével kapcsolatban. Ezért tömlöcbe vetették az asszonyt és az áruló lovagot, majd kínzás által vallatni kezdték őket. Az asszony végül megtört, bevallotta bűneiket, és megmutatta Bisclavret ruháját is. A ruhát visszaadták a farkasnak, aki magára öltve azt, átváltozott emberi formájára. A királytól visszakapta elveszett földjeit és vagyonát, a hűtlen asszonyt pedig a becstelen lovaggal együtt mindörökre száműzték. Ha mindez nem kellő elégtétel… az asszonynak és áruló párjának ezek után csak orr nélküli gyermekeik születtek. :-)

Mi a tanulság ebből? Ne kezdj ki olyan asszonnyal, aki egy vérfarkas felesége, pláne ha férjének magas szinten vannak kapcsolatai.

Felhasznált forrás: www.werewolves.com – lejegyezte: Csiribusz