Kihalt települések hátborzongató titkai

Szinte heti rendszerességgel kapunk hírt kísértetek ólálkodásáról régi, öreg házak ódon falai között, vagy olyan helyeken, ahol egykor történt tragédiák szereplői lopakodik vissza, nem kis rémületet keltve az aktuális szemtanukban. Időnként azonban szárnyra kapnak olyan szokatlan esetekről szóló beszámolók is, amelyek nem egyszer egy egész falut, vagy várost érintenek. Eddig még senki nem vont párhuzamot a kísértetek és egyes eltűnési esetek között, ám az USA kihalt városainak történetei közül nem egy esetben olyan legendákat ismerhetünk meg, amelyek kapcsán el kell gondolkodnunk a túlvilág létezésének lehetőségén. Szellemek és eltűnések… Holt lelkek, akik időnként egész települések lakosságát ragadják magukkal… Megtörténhet ez?

Az első szellemvárosokat az 1900-as évek elején fedezték fel Amerikában, amikor a nagyvárosba települő hozzátartozók soha többet nem kaptak semmiféle életjelet vidéken maradt hozzátartozóiktól. Mary Sue Allison esete volt az, amely felkeltette a később országos méretűvé vált érdeklődést a különös esetekkel kapcsolatban.

A fiatal nő 1906-ban utazott New Yorkba, hogy ott munkát találjon. Szerencsével járt, így maradt a dinamikusan fejlődő nagyvárosban, és megkezdte élete megalapozását. Havi rendszerességgel írt haza a szeretteinek South Parkba, ám választ soha nem kapott egyetlen levelére sem. Miután módfelett nyugtalanította a semmivel nem magyarázható csend - hisz rokonaitól jóban vált el, sőt, azok még támogatták is ambiciózus terveit -, amint tehette, hazalátogatott.

Amit talált, sokkoló és borzasztó volt. Csupán egy éve hagyta el szülővárosát, amely ez idő alatt drasztikus változásokon esett át. Először is, minden lakó eltűnt. Az utolsó emberig. A házak mind üresek és elhanyagoltak voltak, az utcákat befújta a sivatagi szél. Mary mélységesen megdöbbent, és persze meg is rémült. Az egykoron takaros kisváros nem volt más, mint egy kísértet tanya, ahol ő volt az egyetlen élőlény. Mary saját beszámolója szerint két napos ott tartózkodása alatt egyetlen állatot sem látott. "Még a madarakat sem láttam az égen. Sehol nem találtam egyetlen lelket sem. Körbejártam az egész várost, bementem egy-két házba és egyszerűen nem találtam magyarázatot arra, hová lett az itt lakó, csaknem 2500 ember."

A nő persze azonnal értesítette a hatóságokat, akik nagy erőkkel, minden szükséges eszközzel felszerelve vonultak ki a helyszínre. Csaknem egy hétig vizsgálódtak, de nem jutottak eredményre. A hivatalos jelentés szerint semmi nyoma nem látszott semmiféle erőszaknak, márpedig 2500 ember elrablása biztosan nem ment volna zökkenők nélkül. A házak, az ajtók, ablakok teljes épségben. A szobákban, egyéb helyiségekben - az összegyűlt koszt leszámítva - a minden otthonban elvárható állapot fogadta a rendőröket. Sehol felborogatott bútorok, összetört tányérok, vagy ablakok. A nyomozást egy ideig vezető rendőrtiszt szerint "az emberek egyszerűen elmentek innen máshová. Talán a nagyvárosokba költöztek, legalábbis mással nem tudom magyarázni a történteket."

Igen ám, de mivel természetesen kiadták az elveszett helybéliekre a körözést, legalább néhányukra rá kellett volna akadni. Ez nem történt meg. A 2500 embert soha többet, senki nem látta és a mai napig nem született elfogadható magyarázat South Park elnéptelenedésére.

Természetesen előfordul, hogy kisebb települések egy valódi elvándorlás során tényleg megmagyarázható módon egyszerűen kiürülnek, és az emberek a jobb élet reményében más városokba költöznek. Az Egyesült Államokban több száz ilyen, kiüresedett települést találni, melyek nagy része az aranyláz idején épült, és amint az ott lakók kibányászták az értékes fémet a környező földekből, patakokból, máris tovább álltak, hogy pénzükkel belevessék magukat az élet sűrűjébe. Ám mint mindig, ezúttal is akadnak kakukktojások. Ezek olyan falvak, kisvárosok, amelyek elnéptelenedésére a mai napig nincs magyarázat.

Egy svájci házaspár, Daniel Ter-Nedden és Carola Schibli éppen az ilyen eseteket tanulmányozza 1996. óta, és azt állítják, hogy talán sikerül - igaz, enyhén szólva is természetfeletti - magyarázattal szolgálniuk a rejtélyes eltűnésekre. Egész Amerikát bejárták, és mélyrehatóan megvizsgálták több mint 1700 olyan település történetét, amelyek az 1900-as évek környékén váltak üressé. Kutatásaik során kiderítették, hogy a lakók egyszerűen elköltöztek, mivel a közelben levő bányák kiapadtak, így egyéb megélhetés, illetve megszerzett pénzük révén befektetések után néztek. Azonban mintegy 60 település esetében nem akadtak ilyesféle nyomokra. A hatóságok, állami intézmények sem tudták megmondani, hogy ezek az emberek hová lettek, hiszen semmiféle nyomukat nem lelték.

Ne higgyék, hogy valamiféle jelentéktelen esetekről van szó. Azok, akikről semmit nem sikerült kideríteni, egy körülbelül 51 000 fős csoportba tartoznak, akik 1880 és 1910 között váltak kámforrá. A hatvan város ma is áll, igaz az idő foga kikezdte őket, de némelyikben a svájci házaspár olyan iratokra, illetve naplókra lelt, amelyekből talán kirakható a rejtélyes puzzle egy-egy részlete.

A hátra maradt kevéske beszámoló szerint a városokból fokozatosan tűnt el az élet. Az emberek egymás után vesztek el és azok is követték őket az ismeretlenbe, akik a keresésükre indultak. Az egyik, St. Elmo-ban talált seriff napló bejegyzéseit értékelve kiderült, hogy a teljes elnéptelenedés egy hét alatt következett be. A lakók lassan pánikba esetek, de egy titokzatos erő, amely "az agyukra telepedett" (idézet a seriff naplójából) nem engedte őket el a városból.

Az emberek elvesztek. Sokan idegen, űrből érkezett lényekre gyanakodtak, és jó darabig tartotta is magát ez a felvetés. Azonban Daniel Ter-Nedden és Carola Schibli találtak valamit - vagyis inkább valakit - a szintén hosszú évtizedek óta halott Rhyolite-ba.

A városka legfényesebb napjaiban 10 000 lakossal büszkélkedhetett, nyüzsgő életére tanúság az a mintegy 50 kocsma és egyéb szórakozóhely, amely a központban és annak közelében található. A település kezdett függetlenné válni az aranybányáktól, és lassan, de biztosan fejlődött. Volt munkalehetőség, így senkinek nem kellett úgy döntenie, hogy máshová költözik. Aztán 1909-ben mindenki elveszett. Az utolsó szálig eltűnt 10 000 ember.

Természetesen a svájci házaspár elhatározta, hogy utána jár a hátborzongató esetnek. Nevada egyik leghíresebb kísértetvárosa szolgált is nekik meglepetéssel. Természetesen mondanunk sem kell, hogy rombolásnak itt sem találták semmi nyomát. Az azóta szövetségi keretek között zajló, egykori lakók utáni nyomozás sem járt eredménnyel, amely azt jelenti, hogy 10 000 ember sorsával nem tud elszámolni egyetlen USA hivatal sem. De mintha valakik mégis tudnák az igazságot.

Felhasznált forrás: www.bluerainbow.extra.hu

Bármily hihetetlen, nem csupán élőlényeknek (embereknek és állatoknak) lehetnek haláluk után kísértetük, hanem tárgyaknak, például járműveknek is. Ezen kategória legismertebbjei a szellemhajók, de szinte minden közlekedési eszköznek lehet kísértete. Érkeztek már beszámolók autókról, repülőgépekről, sőt buszokról is. Jelen írásunkban a legérdekesebb esetek közül válogattunk.

Az 1930-as években London egy emeletes busz kísértetének történetétől volt hangos. A busz az Észak-Kensington-i St. Mark's Road-on közlekedő 7-es járathoz tartozott. Senki sem tudta, honnan érkezett, és minden alkalommal köddé vált az elképedt szemtanúk előtt. William Wyler 1930. március 6-án, este 11 óra 30-kor találkozott a rejtélyes busszal: "Éppen hazafelé tartottam. Már régóta vártam a 7-es buszra, de híre-hamva sem volt, és csak nem akart jönni… Meguntam a várakozást, és úgy döntöttem, mivel a házam csak három megállónyira van, gyalog teszem meg ezt a távolságot. Egy kis friss levegő amúgy sem árthat… Épp félúton jártam, mikor elszáguldott mellettem a 7-es busz, és abban a pillanatban, ahogy elhaladt mellettem, köddé vált! Eltűnt a semmiben, a tülkölése és a motorjának a hangja sem hallatszott, mintha csak levették volna a lemezt a lejátszóról…"

Ez egy meglehetősen szolid találkozásnak volt mondható, de nem járt mindenki ilyen szerencsével, aki látta a kísértet-járatot. Dick Hawkshaw-nak majdnem az életébe került a "nagy találkozás": "Április 15-én történt. Fényes nappal volt, és a buszra vártam. Hamarosan fel is tűnt, iszonyatosan gyorsan közeledett. Azt hittem, a kedvemért siet ennyire, nyugodtan várakoztam. Hamarosan azonban észrevettem, hogy egyenesen felém tart! Alig hittem a szememnek, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy az utolsó előtti pillanatban sikerült félreugranom. Nagyon bevertem a fejemet, heteken keresztül ápoltak utána a kórházban. A legfurcsább azonban az volt, hogy a szemtanúk szerint a busz azon nyomban köddé vált, ahogy elugrottam előle. Erre azóta sem talált senki semmiféle racionális magyarázatot. Sem utasokat, sem a sofőrt nem lehetett látni rajta egyébként, és ez csak még bizarrabbá teszi a dolgot…"

Az egyre csak szaporodó beszámolók felkeltették a neves kísértetvadász, Jeremy Mellors kíváncsiságát. Igyekezett alaposan utánajárni minden a busszal kapcsolatos mesének és tényszerűnek tűnő vallomásnak, ám sokáig semmi eredményt nem sikerült elérnie. Aztán az egyik szemtanú megjegyezte a busz rendszámát, és ez alapján végre fény derült a z eset hátterére.

A busz, amelynek "szelleme" oly sokszor tűnt fel Kensington-ban, 3 évvel a kísértetjárás kezdete előtt rejtélyes, máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt, miután egy oszlopnak ütközött. A rajta tartózkodó három utas a lángok között lelte halálát, csakúgy, mint a később vétkesnek kikiáltott sofőr, Henry Williams. A férfi sokak szerint előszeretettel látogatta a kocsmákat, ha épp nem dolgozott, és imádta a sebességet is, ezért gyakran megesett, hogy éjszaka kedvére száguldozott a busszal, ha épp senki nem állt a megállókban. Állítólag az ő gondatlansága vezettet végül a tragédiához.

Ezt a verziót látszik megerősíteni az a vallomás is, amelyet a sofőr egyik egykori kollégája, Michael Hort tett, aki szintén látta szellemjáratot. Ő megesküdött rá, hogy a volán mögött Williams-et látta, részeg vigyorral az arcán. A busz egyébként őt is majdnem elsodorta. Ahogy a kerületi lapok nyilvánosságra hozták Mellors nyomozásának eredményeit, a kísértetbusz váratlanul felfüggesztette áldatlan tevékenységét, és soha többé nem jelent meg.

Kísértethajókról hallani talán a legtöbbet, ám azt kevesen tudják, hogy ezzel a jelzővel többnyire azokat a vízi járműveket illetik, amelyek legénység nélkül, akár hosszú éveken át sodródnak a végtelen óceánon, és megkerülésük után legendák szövődnek arról, vajon mi is vezethetett ahhoz, hogy mindenki nyomtalanul eltűnjön a fedélzetükről? Tehát ezekben az esetekben nem valódi, szellemalakban megjelenő kísértethajókról van szó, pedig ilyenek feltűnéséről is akadnak beszámolók.

Dr. Cotton Mather 1702-ben írta meg korszakalkotó művét, a Wonders Of The Invisible World-öt (A láthatatlan világ csodái). Ebben részletesen tárgyalja egy szellemhajó, a Seaweed esetét, amely Amerikából indult útnak Angliába, ám soha sem érkezett meg. Néhány hónappal az eltűnése után néhány matróz, akik a Seaweed amerikai kikötőjének pázsitján heverésztek, meglátták a hajó körvonalait, ahogy egy, a víz tükréhez közel szálló, felhőszerű alakban halad. Rögtön elrohantak a kapitányukért, hogy ő se maradjon le a nem mindennapi látványról, de mire visszaértek, a jelenés már nem volt sehol.

Mather vérfagyasztóbb esetekről is ír könyvében. Vörös Johnny gúnynéven (amelyet hosszú, rőt sörénye miatt kapott) volt ismert az a brit kalózkapitány, aki életében számos rémtettet követett el. Hajója, a Venus sok száz kínhalál és egyéb szörnyűség színhelye volt. 1651-ben a spanyolok elsüllyesztették a Venus-t, és a fogságba esett, bár végig szilaj módon küzdő Vörös Johnny végül a vérpadon fejezte be nemesnek éppen nem mondható föld pályafutását. 1653-ban a Madeira nevű spanyol kereskedelmi hajó épp hazafelé tartott, amikor hirtelen a közvetlen közelében bukkant elő a semmiből a Venus árnyalakja… A derengésből előtűnő kísértethajón mindenütt véres homlokú, leszakadt végtagú, átlőtt mellkasú, vagy egyéb módon megsebzett, mégis sátáni kacajt hallató kalózok szellemei álltak, élükön Vörös Johnnyval, aki hóna alatt tartotta levágott, vértől csöpögő fejét! A Madeira már épp a spanyol partok közelében járt, egy különösen zátonyos területen. A jelenéstől a kormányos annyira megrémült, hogy teljesen elvesztette az önuralmát, valószínűleg ott helyben megbolondult, és a vízbe vetette magát. A hajó így hamarosan a legénység halálsikolyaitól volt hangos, mivel zátonyra futott, és darabjaira hullott szét, a ledőlő árbocok több tucat emberrel végeztek. A maroknyi túlélőnek sikerült a partra evickélnie, és az évek során a matrózkocsmák mélyén ők adták tovább Vörös Johnny szellembandájának és kísértethajójának megdöbbentő történetét.

Az embert mindig is vonzotta a levegő, a szárnyalás lehetősége. A repüléstechnika az utóbbi néhány évben rengeteget fejlődött, de a légi balesetek száma mégsem csökkent jelentős mértékben. Repülni továbbra sem kockázatmentes dolog, és bizony van rá példa, hogy egyes légi katasztrófák alanyai, vagyis bizonyos gépek jóval megsemmisülésük után is feltűnnek a radarokon, vagy szinte halálra rémítik egy valódi gép pilótáját és utasait…

Az Easter Airlines egyik gépe 1972. december 29-én zuhant le Florida egy ingoványos vidékén. A legénység két tagjának, Bob Loft pilótának és Don Repo másodpilótának a szellemét több alkalommal is látták megjelenni a légitársaság gépeinek fedélzetén. A kísértetjárásnak aztán egy időre vége szakadt, de 2004 májusában ismét "gőzerővel" indult újra, és ezúttal már nem csak a szerencsétlenül járt pilóták kísérteteiről érkeztek beszámolók, hanem magának az egykori gépnek a feltűnéséről is.

Ben Stealer kapitány 2004. június 13-án, este 11 óra tájban épp Forida partjai felett manőverezett gépével, amikor olyan élményben lett része utasaival együtt, amelyet halála napjáig nem fog elfelejteni. Már a leszálláshoz készülődött, az időjárás teljesen szokványos volt, felhők sehol, a torony sem adott hírt esetleges zavaró körülményekről. Hirtelen azonban a légi irányító kétségbeesett hangja törte meg a csendet: azt kiabálta, hogy gyorsan térjenek ki, mert mindjárt összeütköznek egy egyenesen velük szembe tartó géppel!

Stealer és másodpilótája meresztgették a szemüket, de nem láttak semmit, végül már azt hitték, hogy szórakoznak velük. Ekkor azonban döbbenetes dolog történt: megpillantották a semmiből elősuhanó gépet, és még éppen idejében rántották el a kormányt, így szerencsére nem történt baleset. Zihálva próbálták összeszedni magukat, mikor a gép közvetlenül mellettük jelent meg! Tisztán látták a két kollégát a másik pilótafülkében. Az öklüket rázták feléjük, keményen káromkodtak, de azok csak meredten bámultak vissza rájuk. A jelenés azonban nem sokkal később szertefoszlott. Az estre azóta sincs épkézláb magyarázat, és máig rejtély, hogyan érzékelhették a földi radarok valódinak a kísértetrepülőt. 

Felhasznált forrás: www.bluerainbow.extra.hu  

Egyszer mindenki elérkezik az élete végéhez, és szembe kell néznie a földi létének elmúlásával. Nincs kivétel, így a sokat ünnepelt sztárok, hírességek sem kivételek, hiszen a biológia rendje rájuk is ugyanúgy vonatkozik, akár csak a Föld minden teremtményére. A halál azonban sokak szerint csak valami másnak a kezdete, egy új létezés kapuja, amelynek valódiságát bizonyítja a rengeteg szellemészlelés. A kísértetek, bolyongó lelkek között pedig néha feltűnnek az életükben annyira ünnepelt, ismert hírességek is.

Az egyik legnagyobb ilyen legenda Elvis Presley körül alakult ki, akinek, bár a halálát a legtöbben el is fogadják, azért akadnak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a "Király" nem tűnt el végleg, nem vált az enyészet martalékává, csupán átköltözött egy másik, misztikus, általunk nem ismert dimenzióba. A megannyi közszájon forgó legenda között sok van, amely szerint a legendás énekes nem is halt meg, csupán egy fortélyos módját választotta annak, hogy elbújjon a nyilvánosság már zavaró kíváncsiskodása elől. Azonban akadnak hitelt érdemlő beszámolók, amelyek azt bizonyítják, hogy a "Király" bizony halott, ám szelleme tovább él, és időnként tiszteletét teszi közöttünk.

Nashville-ben egy öreg, ódon épületben található az a stúdió, ahol annak idején Elvis felénekelte a később igen nagy sikereket elért Heartbrake Hotel című számát. A mai napig is működő RCA kiadó hangstúdiójában szinte már félve mondják ki Elvis nevét, hiszen ilyenkor mindig történik valami megmagyarázhatatlan dolog, mint például: szétdurran egy villanykörte, eldől a falnak támasztott létra, vagy az akár kikapcsolt hangrendszeren keresztül kivehetetlen, halk, mélyről jövő suttogást hallani. A stúdióban dolgozók szentül hiszik, hogy a "Király" szelleme ad jelet akkor, amikor valaki kimondja a nevét, ám mivel az ezzel járó jelenségek többnyire igen ijesztőek, egyre inkább kerülik az Elvis Presley név megemlítését. Az egyik hangmérnök - aki érthető okokból neve elhallgatását kérte - bevallotta, hogy egyszer a saját szemével látta az életében legendává vált férfit az egyik raktárban. Elmondása szerint teljesen hétköznapi viselet volt rajta, és amikor a szellem észrevette őt, egy mosoly kíséretében vált semmivé.

Egy másik zenészlegenda is lázban tartja az embereket - és nem feltétlenül csak a rajongókat - túlvilágról való visszatéréseivel. John Lennont a New York-i Dakota ház előtt lőtte agyon egy elmebeteg férfi. Az egyébként sem túl jó hírű házról már akkoriban is az a hír járta, hogy kísértetek kószálnak benne, erről még Yoko Ono, Lennon felesége is nyilatkozott néhány alkalommal, de soha nem ment bele a részletekbe. Azonban az ex-Beatle erőszakos halála az otthonuk előtt - ugyanis volt egy saját hátrészük a Dakotában -, paranormális tevékenységek egész sorát indította el a tett színhelyén. A roppant drága ingatlanban élő, igen illusztris személyek a gyilkosság után néhány héttel panaszt tettek a gondnokságnál, mert szerintük éjszakánként valaki ólálkodik Lennon egykori lakásában, és "mintha bútorokat tologatna", mivel igen erős zajok hallatszanak át az egyébként sem túl vékony falakon. A ház személyzete persze utánajárt a bejelentéseknek, de végül semmit nem találtak. A dolog akkor lett igazán érdekes, amikor az egyik portás viaszfehér arccal közölte a főnökével, hogy felmond. Nagy nehezen sikerült belőle kihúzni, hogy rémületének oka az volt, hogy éjfél után egy árny magasodott az ágyában fekvő férfi fölé, és rádörrent, hogy ne aludjon. Amikor a portás kinyitotta a szemét, egy éppen a semmibe oszló Lennon-arcot látott maga előtt.

De nemcsak a Dakotában történtek fura dolgok, hiszen maga Paul McCartney mesélte el, hogy 1995-ben éppen egy John Lennon Free as a bird - Szabad, mint a madár - című számát vettek fel Ringo Starral, és George Harrisonnal, amikor fura dolgok kezdtek történni. Hirtelen lehűlt a levegő, és az egyik gitáron teljesen magától megpendült néhány húr. A Ringo felőli hangszóróból a férfi egy halk, de jól kivehető "hello"-t hallott, amitől majdnem elájult, annyira megijedt. A próbákat félbe kellett szakítani, mert a társaság minden tagja határozottan úgy érezte, hogy "Lennon nincs túl jó kedvében" McCartney később elmondta, hogy szerinte John nem akarta, hogy ott vegyék fel a számot, így egy másik stúdiót kerestek, ahol már semmi különös nem zavarta meg a munkát.

Marilyn Monroe halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak, és rengetegen gyilkosságra gyanakodnak. A színésznőnek, egykori szexszimbólumnak azonban nemcsak végső távozása rejtélyes, hanem az a tény is, hogy holtában is "tevékeny" maradt.

A Hollywood Roosevelt Hotel volt a sztár egyik kedvenc lakhelye, ez a Hollywood Boulvard-i szálloda szinte az állandó tartózkodási helyének számított, és úgy tűnik, nem tágít onnan, még halálában sem. A személyzet többször tett bejelentést egy fehér ruhás nőről, aki szobáról-szobára futkározik, és közben önfeledten nevetgél. A leírások egyértelműen Marylinre illenek, csakúgy, mint az olyan beszámolók, amiket vendégek tesznek - sokszor a sietőssé vált kijelentkezés közben.

Egyikük holtsápadtan hadarta el a recepción, hogy amikor a fürdőszoba egész alakos tükrébe pillantott, Marylin Monroe-t pillantotta meg a háta mögött, aki kedvesen rámosolygott, majd kitárt kezekkel elindult felé. A kedves vendég ezt persze már nem vette jó néven, és bőröndjeit hátrahagyva, szabályosan kimenekült a lakosztályból.

Máskor, a csendes éjszakai órákon a szálloda ekkor már üres halljából hallatszik fel a híressé vált, Kennedy elnöknek szánt Monroe-féle születésnapi köszöntő. Többször is utánajártak a dolognak, de soha nem sikerült fülön csípni a szellemet.

Harry Houdini olyannyira szeretett életében eltűnéseket játszani, és ámulatba ejtő szabadulási mutatványokkal szórakoztatni a nézőit, hogy a szereplési vágyát halála után se adta fel, legalábbis állítják azok az illetők, akik később megvették a Los Angelesben található, a Laura Canyonnál álló bűvész-rezidenciát. Houdini az évtizedek során többször is feltűnt egykori birtokán, és talán ez lehetett a nyomós oka annak, hogy az ingatlan szinte évente gazdát cserélt, később pedig igen rossz híre miatt gyakorlatilag eladhatatlanná vált. A szabaduló művész szellemként is sokat adhat a színpadiasságra, hiszen egy volt lakó egy olyan kísértetrőlről beszélt, amely láncokat csörgetve vonult végig a házon. Máskor szabályos poltergeist jelenségekre került sor: Egy 1978-ban feljegyzett történet szerint tányérok kezdtek röpködni a konyhában, és ajtók nyíltak-csukódtak szerte a házban. Érdekes, hogy egyetlen tányér sem tört el, ám az akkori lakókat ez korántsem vigasztalta, illetve nyugtatta meg, és sietősen elköltöztek. 1985-ben, több évnyi eredménytelen árusítás után az egykori Houdini-rezidenciát lebontották, helyére azóta sem épült semmi.

Még a legelőkelőbbnek tartott körökben is előfordulnak megmagyarázhatatlan jelenségek, és noha ezt a prominens családok igyekeznek titokban tartani, alkalmazottaik néha kiszivárogtatnak egy-két különös sztorit a sajtó számára.

Így derült fény az angol királyi család egyik igen érdekes esetére. Igen, Lady Diana szelleméről van szó. A tragikus - és nem egyértelmű - körülmények között elhunyt hercegnő túlvilági énje állítólag többször is felbukkant Windsorban, egyszer például egy ebéd során jelent meg a rémült királyi család előtt. Lady Di, ahogyan életében, így ezúttal sem tartotta be a merev udvari szabályokat, és a szellemalak hatalmas ijedelmet keltve suhant át az ebédlőn, majd a zárt ajtón keresztül távozott. Egy másik alkalommal Károly herceg és Priscilla esküvői szertartásának próbáját zavarta meg, és ez az eset olyan jól sikerült, hogy a menyasszony elájult.

Az információ forrását nem nevezik meg a londoni lapok, azonban az figyelemre méltó, hogy még a The Sun is lehozta ezeket a történeteket, tehát bizonyosan belső, megbízható informátor szállította a nem mindennapi híreket. A királyi család figyelemre méltó módon nem kommentálta az újságok által megszellőztetett eseteket. Valami történik a palotában. Lady Diana talán rossz szemmel nézi egykori férje gyors házasságát? Minden esetre az esküvő próbája - így maga az esküvő is - későbbi időpontra tolódott.

Maradjunk még egy kicsit a hercegeknél, uralkodóknál. Stephanie, Monaco hercegnője sok mindent kipróbált már az életében, így volt állatvédő, és egy időben még a zenéléssel is megpróbálkozott. Ebből az időszakból származik egy általa elmesélt történet is.

A tervezett lemezhez már csak egy dal hiányzott, ám Stephanie nem tudta megírni azt, mégis egyre görcsösebben próbálkozott, persze eredmény nélkül. Monaco-i házában üldögélt, amikor egyszercsak megjelent előtte Grace Kelly, aki mosolyogva közölte vele, hogy azért jött, hogy segítsen neki. Végül édesanyja szelleme szabályosan lediktált neki egy dalt, így már teljessé vált a lemez. Stephanie állítja, hogy nem képzelődött. Grace mintegy két órán keresztül volt ott vele, és csak a dal feljegyzése után tűnt el.

Mint azt láthatjuk, nem is oly ritka jelenségek az úgynevezett sztárszellemek. Egy kísértetvadász, Troy A. Taylor szerint ezek az emberek jóval nagyobb spirituális energiákkal rendelkeztek már az életükben is, így fordulhat elő, hogy rengeteg ismert személy szelleme térhet vissza olykor a mi világunkba.

Felhasznált forrás: www.bluerainbow.extra.hu

New York állam északi részén 1848-ban élt két fiatal lány, Margaret és Kate Fox, akikről különös történetek terjedtek el. A jelenlétükben furcsa, kopogó hangokat lehetett hallani, amit később a szellemvilágból érkező kódolt üzenetekként értelmeztek.

Kérdezz bármit a szellemtől: egy koppantás azt jelenti, nem, a két koppantás az igen. A Fox nővéreknek csodájára jártak, idősebb nővérük szervezésében beutazták az egész országot, és még Európában is felfigyeltek rájuk a művelt emberek és irodalmárok, mint például Elizabeth Barrett Browning. A Fox nővérek "megnyilatkozása" lett a modern spiritualizmus alapja, amely szerint néhány tehetséges ember különleges akarati erőfeszítés árán képes a halottak szellemével kommunikálni. Elsősorban Keene társasága érezte magát a Fox nővérek lekötelezettjének.

Negyven évvel az első "megnyilatkozás" után - lelkiismeret-furdalástól gyötörve - Margaret Fox aláírásával hitelesített beismerő vallomást tett. A kopogó hangot álló testhelyzetben, a mozgás legcsekélyebb jele és erőfeszítés nélkül a nagy lábujj- és könyökízülete ropogtatásával váltotta ki, hasonlóan ahhoz, ahogyan nagyon sok ember képes a csuklóízületét megropogtatni. Így kezdődött az egész. "Először csak egyszerű trükknek látszott, anyánk megijesztésére. Később, amikor olyan sok ember volt kíváncsi ránk, gyerekekre, akkor mi magunk is megrettentünk, de akkor már nem lehetett kiszállni. Senki sem gyanakodott trükkre, mert olyan kis gyerekek voltunk. A nővérem tudatosan, anyánk pedig önkéntelenül vezetett erre az útra." A legidősebb nővér, aki az utazásokat szervezte, úgy tűnik, teljes mértékben tisztában volt a csalás tényével. Őt a pénzszerzés vágya motiválta.

A Fox-ügynek nem az a legérdekesebb tanulsága, hogy milyen sok embert lóvá lehetett tenni, hanem az, hogy a rászedettek közül sokan még a beismerő vallomás után sem voltak hajlandók elhinni a csalás tényét, jóllehet Margaret Fox egy New York-i színházban a nyilvánosság előtt is bemutatta "természetfölötti nagy lábujját". Úgy tettek, mintha Margaretet csak valamilyen racionalista ítélőszék kényszerítette volna a beismerő vallomásra. Az emberek csak ritkán hálásak hiszékenységük leleplezéséért.

Felhasznált forrás: www.bluerainbow.extra.hu